Szegedi Balkán Zene- és Tánctábor
Az idei táborunk több szempontból is különleges. Először is, 2025-ben lesz a 10. alkalommal, hogy a Napfény városában, Szegeden szervezzük meg a tánctábort.
Másodszor, idén nem csak a táncosoknak kedvezünk, hanem a zenekedvelőknek is, hiszen a tánctáborral párhuzamosan lesz zenetáborunk is.
Nyugi, nyugi, ne ijedj meg, ha mind a kettőbe szeretnél belekóstolni, hiszen lesznek közös programok is!
Lesz lehetőség csak a tánctáborra jelentkezni, lesz lehetőség csak a zenetáborra jelentkezni, de lesz lehetőség mind a kettőre jelentkezni. A lehetőségeinkhez mérten időben csak nagyon kevés átfedés lesz a két táborban.
Akik már biztosan itt lesznek a TÁNCTÁBORBAN: Tánctanáraink: Brczán Krisztifor Majthényi Dániel Molnár Olivér Szeltner László
A tematikus napok a következőképpen lesznek a tánctáborban: 2025. július 15. - Bolgár nap 2025. július 16. - Trakija nap 2025. július 17. - Szerb nap 2025. július 18. - Görög nap 2025. július 19. - Záró nap
Akik már biztosan itt lesznek a ZENETÁBORBAN: TRakija Zenekar tagjai Sarantis Mantzourakis Kiss Tamás
A zenetáborban elkészíthetitek a saját fúvos és/vagy ütős hangszereteket, amellyel aztán a tábor végére egy-egy dalt is elő tudtok adni. Részt vehettek a balkán zene témájában egyéb előadásokon is.
A KÖZÖS programokon előadásokat, beszélgetéseket hallgathattok meg, valamint énekórákon vehettek részt. A már biztos közreműködők: Franyó Vujcin Eszter Stefanidu Janula TRakija Zenekar
Természetesen esténként ÉLŐZENÉS TÁNCHÁZAKBAN bulizhattok. Zenekarok, zenészek: Akropolis Kompania és "Mini" Radio Taximi (Giorgos Antonopoulos és Szertaridisz Jannisz) Bánát Tamburazenekar Folk Pack Zenekar TRakija Zenekar
Piszkos anyagiak:
Tánctábor: Regisztráltaknak 2500 Ft/nap Regisztráció nélkül 3000 Ft/nap
Zenetábor: Regisztráltaknak 2000 Ft/nap Regisztráció nélkül 2500 Ft/nap
Zene- és tánctábor: Regisztráltaknak 3000 Ft/nap Regisztráció nélkül 3500 Ft/nap
Táncház (Regisztráció nem szükséges): 1500 Ft/nap Akik a napközbeni programokon részt vesznek, számukra a táncház ingyenes!!!
Regisztrálni a nemzetisegiszovetseg@gmail.com e-mail címre írt levéllel lehet 2025. július 10-ig.
Részletes program hamarosan!
Támogatóink: Nemzeti Kulturális Alap (Zenetábor) Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat Nemzetiségek Háza, Szeged
Szervező: Nemzetiségi Szövetség
A program változtatásának jogát fenntartjuk!